Szerzőről

 

Duzmath Ágnes

Duzmath Ágnes vagyok, gyakorló life coach, business coach és életmód coach, aki a hivatását nem pusztán munkának tekinti, hanem egyaránt életformának is, a mindennapi életének egyik fontos eszközének. Már gyerekkoromban megmutatkozott magas fokú kommunikációs és exhibicionista énem, aki bár két lábbal áll a földön mégis a felhőket próbálja elérni. Közgazdász diplomát szereztem, de a rádiós műsorvezetői szakmát is megkóstoltam, állomásként betekintettem vezetőként a vendéglátás színes kavalkádjába, ami végül ráállított az igazi pályámra. Sok emberrel és sorssal találkoztam utam során, ami tovább mélyítette bennem a segítségnyújtás fontosságát. Sokat tanultam már az életem során, de hála az égnek nem annyit és nem úgy, hogy csalódnom kellett volna a fejlődés győzedelmeskedő erejében. A coachingban az emberi gondolkodás és viselkedés fejlődési lehetőségét látom és ez az indoka annak, hogy szeretném sok emberhez eljuttatni, nemcsak hobbiként, de szakmaként is egyaránt. Bővebben a Win-Win Life Coach Tanfolyami Kézikönyv szerzőjéről – Jobbat & Jobban Coaching